A DK jelöltje az esztergomi OEVK előválasztásán: Nyíri Attila
Apr 29, 2021

Nyíri Attila a DK jelöltje az előválasztáson az esztergomi körzetben.

Nyíri Attila 2002-ben, az MSZP tagjaként lett Esztergomban önkormányzati képviselő és egészen 2019-ig töltött be ilyen tisztséget a város képviselő-testületében. Legkomolyabb politikai pozícióját eddig 2014 és 2019 között érte el, amikor a fideszes Sasvári Viktor helyetteseként működött a város Pénzügyi Bizottságában. 

Nyíri ma is a városi holdingként működő és a fideszes városvezetés bizalmát élvező Strigonium Zrt. felügyelőbizottsági tagja.

Az ellenzéki összefogás eredetileg listavezetőként szerette volna őt indítani, miután nem lett belőle polgármester-jelölt a jobboldali többségű városban, de ő inkább hátat fordított az összefogásnak. A korábban a Toroczkai féle Mi Hazánk Mozgalomban is megfordult  személyekkel, valamint civilekkel közösen létrehozott Egész Esztergom Egyesület színét magára véve indult el az önkormányzati választáson. Nem került be a testületbe, alulmaradt a körzetben mind a Fidesz, mind az ellenzéki összefogás által indított (Kaszás Tamás, Momentum) jelöltekkel szemben és listás helyet sem tudott elcsípni magának. 

Ilyen előzmények után a DK országgyűlési képviselő jelölt-jelöltjeként tér vissza 2021-ben a politikába.

 

#NewsSource#