Újra lesz turisztikai cége Esztergomnak

Február 11-én döntött a polgármester arról, hogy új céget alapít Esztergom Turisztikai Nonprofit Kft. néven, 3 millió forint törzstőkével. A döntés további forrást nem juttat az új cégnek.

 

Esztergom 1990-ben hozta létre az első turisztikai cégét, a Gran Tours Kft-t, mely nagyjából 2010-ig működött, majd  2018-ban lett végelszámolva és megszüntetve. Az előző ciklusban a város idegenforgalmi céljait az érdekelt cégeket és szervezeteket is tömörítő TDM egyesületen keresztül igyekezett megvalósítani. A TDM rendszeresen szervezett programokat, működtette a főtéri idegenforgalmi irodát, idegenforgalmi honlapot üzemeltetett. Az egyesületből Hernádi Ádám javaslatára 2020-ban lépett ki az önkormányzat, ezzel elvonva az egyesület forrásainak jelentős részét. 

Most új ciklus kezdődik, megint saját céggel próbálkozik a Fidesz, hátha ezúttal jobban tud működni ez a felállás, mint a múltban: 

 

Egyszer már nem jött be

Meggyes Tamás idején már létezett egy Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft., amely hasonló felütéssel, pályázati források lekötése és lehívása miatt jött létre. A pályázati források meg is érkeztek, de nem valósult meg belőlük semmi: kamatostul kellett visszafizetnie mindent Esztergomnak.